Anyiék még egészen kicsik voltak, mikor a szüleik megvették a telket, majd hosszú évek alatt felépítették a házat, rendezték a kertet, de már a legelején felállították a vasból készült hatalmas hintaágyat, a tér közepére, almafákkal és futórózsával övezve.

Ott aludtunk ebéd után, az volt az Orion űrhajó, ha plédet terítettünk a tetejére zsinórral összekötözve, az volt az indián sátor, és Mama veteményeséből csent hagymaszár a törzsi eledel. Mind az öten ott sorakoztunk az unokatestvérekkel a délutáni uzsonnaosztáskor, és minden évben ott készültek a közös családi képek is. Boldog éveket töltöttünk Agárdon, belesajdul a lelkem, amikor eszembejut az a sok-sok csodálatos emlék, s szomorúsággal vegyül, hogy Mazsimama és Papa olyan messze van már Tőlünk, talán a felhők fülöl néznek le ránk, s az agárdi ház sem a miénk. 

Mikor Papa meghalt, pár évig Mazsimama egyedül járt le Agárdra, de később mégis úgy döntött, eladja, s Papa kívánsága szerint szétosztja a pénzt a gyerekek között. Hiába tiltakoztam, s ha lett volna pénzem, biztosan megmentem a "családi birtokot", nagyszüleim kétkezi munkáját, ahol minden követ, ablakot, darabka zöldet Ők ketten teremtettek meg.

Nagyon hiányzik. Minden, ami odakötött minket. Ha arra visz utunk, mindig kérem, kanyaarodjuk a ház felé, megígérem, ezúttal nem fogok sírni, de sosem sikerül betartanom....Fáj látni, hogy idegenek lakják az öreg házat, akik kivágták az almafákat, a nagy fenyő sincs már meg, s Mama káprázatos futó vörösrózsája is kipusztult, amit nagy gonddal ápolt, s esküdött rá, hogy attól olyan pompás, hogy mindig ráöntötte a húslevet, a tojáshéjjakat, s minden ételmaradékot elásott alatta.

De a hinta még ott áll. Igaz, már nem pirosra van lemázolva, amit mindig Papa csinált, az új tulajok átfestették feketére. Talán Papa atombiztos betonozásának köszönhetően rájöttek, úgysem tudják kisáni a helyéről, vagy Ők is megérezték a fontosságát.....Olyan jó volt látni, hogy nem cserélték le egy újra, egy szebbre, egy kevésbé nyikorgósra, hiszen ez a központi hintaágy, ami már nem a miénk.