Hajnalban jött haza a pókerezésből, gondoltam jó sokáig húzza majd a lóbőrt, de gyanusan korán kipattantak a szemei, s a frászt hozta rám, mikor nyolc előtt észrevétlenül megjelent a pincében, állig felöltözve, ahol ordító zenére sorvasztottam magam, s ijedtemben majd lebukfenceztem a futópadról.

"Elugrom a benzinkútra rendszámtartóért" -mondta kurtán. Keresztkérdésbombázásomra végre kibökte, hogy előző este nekiment egy betonvirágtartónak, ami bedarálta a kocsi elejét.......Aztán kihúztam belőle, hogy nem sikerült egy nagy tenderük, amire nagyon számított, és egy kicsit aggódik a cég jövője miatt. Szóval így kezdődött a nap, ami egyébként is nyűgösnek ígérkezett, mivel gyümölcsnapra voltam ítélve.

Készítettem neki reggelit, amivel kivonult a teraszra, én pedig lefeküdtem a faburkolatra sütkérezni. Harapott egy nagy falatot, majd égnek emelt talpaimra támaszkodott, s így beszélgettünk hosszasan a terveinkről, az aggódásokról, megoldásokról, s vártuk a többiek felébredését, majd hívását, hogy kilőhessünk kirándulni.

Hatan hatfélét akartunk: "fúj a szél, ne menjünk sehová", "rettentő hideg van, üljünk be inkább moziba", "ilyen szép időben nehogymár ne menjünk túrázni", "guruljunk le Esztergomba, ott ismerek egy isteni éttermet", "ma gyümölcsnapom van, nem megyek étterembe, akkor inkább hazamegyek", stb. Mikor úgy tűnt, végre közös nevezőre jutottunk, pár száz méter után ismét leálltunk a három kocsival, s újfent tanácskoztunk, míg Pöti meg nem mentette a helyzetet, vett egy térképet és határozottan kijelölte az uticélt.

Tudok rettentő nyűgös, durcáskodós, köntösnélküli véleménymegmondós, idegesítő kombiné is lenni. Pont így indultam neki. Egészen addig tartott, míg oda nem értünk Pöti által megálmodott csodálatos kirándulóhelyünkre, fogvacogtatás ellen fel nem vettem öcskös pulóverét, s nyakamra tekergőztettem Lius többméteres sálát, majd mindenkit végigölelgettem. Így már jó volt.

Másztunk kövek között, patak partján, átvágtunk hóvirágtengeren, átkeltünk a vizen kidőlt, mohás farönkön lépegetve, máshol meg túrabottal egyensúlyozva, kiálló sziklákon dülöngélve. Gyönyörű volt az idő, élveztük kedvenc csapatunk társaságát (öcskösék, és unokaöcskösék), ámuldoztunk, milyen káprázatos a táj, s csak egyetlen dolog zavarta meg a lendületet: a háborgó bélbolyhok. Általában felkészülünk, de most senki sem csomgolt kekszet, szendvicseket, forró mézesteát, s egyesek komoly sztrájkkal fenyegetőztek, ha nem indulunk visszafelé.

Két adag gyümölcstea mellett kellett átvészelnem az isteni illatok csábítását, mikor minden kérlelésem ellenére beültünk egy étterembe, ahol rajtam kívül mindenki degeszre ette magát, én pedig majdhogynem éhen vesztem:-)

Azért szuper kirándulás volt ám, megismételnivalós, csak éppen éhes:-)