Áztattam magam a fürdőkádban, hatalmas és illatozó habrózsák között hasalva (ez az új technika, így nem süllyedek az aljára), s teli torokból vokáloztam a rádióból éneklő előadó mellett, mikor telefonált. Üzentem, másnap reggel visszahívom, ha nem fontos, úgyis későre jár, de aztán csak nem nyugodtam, miért keres engem péntek este, ha úgyis beszéltünk már, lehet, hogy szüksége van rám, én meg lerázom, így visszahívtam.

Vendégségben voltak Liussal, s Öcskösöm éppen kiment, hogy elszívjon egy tüdőszurkozót, s hiányomat érezvén felhívott egy puszira. Megzabálom!

Az előbb viharzott el, beugrott, hogy lehozzon egy új játékot a karácsonyi hármasjátékállomásunkra, s behajtottam rajta a hétre éppenhogy elegendő öcsipuszikat. Rettentően szúr a borostája, ami lassan kezd szakáll kategóriába átmenni, amit pedig nagyon nem csípek, s rögvest szóvá is tettem. Annak ellenére, hogy nagyon igyekszem megállni, mégis mindenbe beleszólok, de úgy látszik, így szokott meg, s így is szeret, mert hagyja, hogy ledaráljam neki rendre "fú, de hosszú a borostád, le kéne már vágni, mi az a piros folt a kobakodon, bekented, elküldted, felírtad, megcsináltad, megkérdezted, blabalbal.....:" Türelmesen bólogatott, majd jó erősen meglapogatott, s továbbrobogott.

Imádnivaló fazon. Imádom is.