Vonakodtam az éjféli sétától, okulva a délelőtti villámkirándulásunkból, amikoris a jeges szélben a combomra fagyott a nadrágom, s annyira elgémberedett a virgácsom, hogy alig bírtam bepakolni magam a kocsiba, az arcomra meg ráfagyott a jegesrémület, s egy időre konzerválta a vonásaimat.

Ő egész nap a dolgozóban kuksolt, hétfői előadásának anyagát bütykölte, én pedig délután visszabújtam az ágyba a könyvemmel, de igen hamar összefolytak a betűk, elkornyadtam, majd bő négyórányit durmoltam. Hogy mégse kerüljön erre a napra lustaságos, semmittevős fenéknövesztő cimke, ezt követően erősen sajnálva magam, levonultam gyalogolni egyet a futópadon, majd késő este mégis kötélnekálltam, s betársultam a kutyasétáltatásba.

Egymásba csimpaszkodva araszoltunk a jeges úton, amikor a domb aljánál bevágódott három reflektoros autó, majd még kettő, s egyenesen felénk tartottak. Pörögtek a kerekek, csúszkáltak a jégpáncél tetején, mi pedig csodálkozva bámultunk lefelé, mert a környékre egyáltalán nem jellemző ez a forgalom. Ekkor a lámpafényben feltűnt egy hatalmas állat, döcögött felénk, s pasi elkiáltotta magát "Te jó ég, mekkora tehén, rohanj be a kutyákkal!!!" Még hátranéztem futás közben, s láttam egy négylábú, nagydarab kutyafélét, de nem tudtam alaposabban megnézni, egyrészt mert messzebb volt még, meg sötét is volt, másrészt meg igyekeztem beterelni az ebeket a kerítésen belülre, nehogy összetűzésbe keveredjenek egy hatalmas kutyával. Gondoltam, csak a méretét akarja nyomatékosítani a "tehén" jelzővel, eszembe sem jutott, hogy tényleg az is lehet.

Farkas kiabált, hogy azonnal rohanjak ki a fényképezőgéppel, amit kezébekapva csúszott az autók irányba, s a "de most mit csináááálsz??!!" kérdésemre futtában válaszolt "lefotózom a tehenet!". Bambán álltam a házunk előtt, s még láttam, ahogy az autók egy része befordul az egyik kisutcába -nyilván arra tarthatott a boci-, míg a másik felük vészvillógózva megfordul, s gondolom bekerítési céllal az ellenkező irányból próbálkozott.

Helyi riporterem csalódottan döcögött vissza, mert nem érte be az eseményeket gyalogosan, de annál izgatottabban adta ki az utasítást: "Gyorsan, pakoljuk be a kuyákat a kocsiba, levakarom a jeget az ablakról, s utánukeredünk!"

Minek köszönhető ez a nagy lelkesedés? Nyilván egy ilyen nyugis nap után az izgalmi grafikonunk hanyatlóban volt, másrészt pedig a mi csendes, kertvárosi környékünkön olyan furcsa egy tehén felbukkanása, mintha azt mondanám, hogy a Blahán szedtem egy csokor szarkalábat meg pipacsot.

"Szólj, ha látsz egy tehenet!" -mondta, miközben egyik kezével a kormányt fogta, a másikkal a kéziféket, s lavíroztunk a vélt tehénmenekülési irányba, én pedig hátul figyeltem az ebekkel. Mivel a közelünkben lévő utcákban nem bukkantunk rá a szegény bocira, elmentünk a főút felé, ahol a kanyar után villogós autókra lettünk figyelmesek. Ekkor tanakodni kezdtünk, mitévők legyünk, mert Farkas a helyzetre való tekintettel nem vette fel a papirjait, s mérlegeltük, vajon mi van akkor, ha az ott mégsem a tehénfelhajtás miatti egyenruhás kocsi, hanem egyszerű igazoltatás, jóval éjfél után jártunk már, mi meg odamegyünk megnézni, s igazoltatnak:

"Jó estét, kérem a papirokat!"

"Jó estét, Biztos Úr, elnézést, de sajnos otthon van a jogosítványom meg a forgalmi is, és személyi sincs nálunk. Tudja, egy tehenet üldöztünk, aki ott sétált a házak között......."

Visszafordultunk. Azt hittem, már Farkas is feladta, hogy megtalálja a bocit, de nem. Felvette a papirjait, s irány vissza. Mire odaértünk, pont bevágódtak az egyenruhások a kocsiba, s hiába unszoltam pasit, hogy húzza le az ablakot, s kérdezze meg "elnézést, Önök a tehén miatt vannak itt?" vagy esetleg "Ne haragudjanak, nem láttak egy tehénüldözést errefelé?", nem találta jó ötletnek.

Helyette kitalálta, hogy rátapadunk a rendfentartóskocsikra, pontosabban arra a kettőre, akik bekanyarodtak a kertvárosi részünk felé. "Mégis miért olyan fontos ez a tehén, mit akarsz tőle, tejet????" -érdeklődtem, s kezdett elegem lenni az akcióból, pláne, hogy olyan göröngyös, jeges volt az út, hogy egy helyen fenn is akadtunk, s biztos vagyok benne, hogy megsérült a terepjáró alváza is...."Ne csináld már, még sosem láttam tehenet errefelé!!??" - mondta semmit sem csappanó lelkesedéssel.

Nem vagyunk rutinos követők, mert először az egyik kékfeliratos autó állt le az út szélén, a vezető és az anyósülésen utazó helyetcseréltek, majd megvárták, míg elhaladunk mellettük, aztán mikor a másikra tapadtunk, egy idő után az is megállt, s kénytelenek voltunk magunk mögött hagnyi őket, s ők követtek minket. Kezdtem azon aggódni, hogy felettébb gyanusak lettünk, s nem is a tehenet üldözték, csupán valami helyi akcióban lehettek, amibe most jól belekeveredtünk, s nyakig ülünk a pácban. A "majd jól lefigyelik a rendszámunkat, s megkeresnek minket" aggodalmamra a még mindig lelkes tehénvadász pasim csak legyintett, "úgysem látják, csupa sár", amitől méginkább ideges lettem, hogy majd jól azt gondolják, direkt koszoltuk be, mint a filmekben.....

Végül leráztuk őket, mert felkapaszkodtunk egy túlságosan meredek emelkedőn, amit a négykerekesmeghajtás még bírt......

Én megkönnyebbültem, hogy túlvagyunk az éjjeli kalandon, s remélem, a boci visszatalált a lakehylére. Ő csalódott volt, s ezzel feküdt le: "Jó kis kaland volt, csak kár, hogy nem találtuk meg, s nem tudtam lefotózni a tehenet!"