Örültem volna, ha valamelyik nap kijöttek volna hozzánk, és a mi fánk alatt bontogatnak, de elkapta Őket valami baci, ami miatt Enci úgy döntött, hogy mi megyünk.
A legnagyobb sikere a kéksrága sátornak volt, felhúzhatós ajtóval, áttetsző, szitás ablakokkal, amelyből percenként ugráltak ki-be, "kinyit", "becsuk" vezényszavakat visítozva, s behordták az előző nap kapott kék ugrálóslovakat, s a mi ősszakállúnk által hozott ceruzákat, kiszínezőket.
A szerelőállvány csak akkor kapott fényt, mikor kitáncolták magukat az új kuckóban, elénekelték a hullapejhest, majd kipurcantak és ledőltek a lovakkal együtt, s végre Farkas másfél órás koncentrált barkácsolás után elkészült a munkapaddal, beüzemelte az elemesfúrógépet, műanyagsatut, kulcsokat, színes csavarhúzókat és fűrészeket.
Meglepő, mennyire kispasik már, pedig még két hónap múlva lesznek csak kétésfél évesek. Enci unokanővérem csodálatos anyuka, mindenre megtanítja őket, rengeteget játszanak, s már most igazán jóbarátok így együtt, hárman. Most egyezkednek a bilizésről, s a jelen állás szerint, ha hajlandóak ily módon alkotni, megígérte, hogy az alsógatyójukra ráhímezteti nekik azt a népszerű rajzfilmesvonatot, ami most kiütötte a nyeregből a kisvakondot náluk:-)
Eddig rugdalózószerű alvószerkójukban tértek nyugovóra, de most megkapták az első igazi pizsit, aminek ugye már nincs lába, sima nadrág. Mikor a fürdetés után Enci feladta rájuk, kétségbeesve kiabálták, hogy "Anya, ez lyucas!"
