Élvezzük a gondtalan napokat, hogy kedvünk szerint telnek az órák, hogy együtt ebédelhetünk, lepihenhetünk koradélután, olvasgathatok, miközben Ő építgeti a tőlem kapott piros autót, süteményeket csipegetünk és forró teát szürcsölünk a nagybögréből, s bármikor felkerekedhetünk egy nagyot séálni a csupafehér környéken.
Nem tudok betelni a táj szépségével, s kattogtatok vadul. Anyi és Farkas már megjegyezte, hogy ha amolyan helyszínelős sárga számokkal jelölnék, hogy merre fényképezgettem már, akkor alig maradna érintetlen terület, ami még nem került a masinám elé.
Délelőttönként hosszabb sétát teszünk a levendulás felé, hónunk alatt a teástermosszal és maradék süteményekkel, majd éjjel, mielőtt nyugovóratérünk ismét kikívánkozunk egy rövidebb körútra, s végigjárjuk a közeli utcákat.
A kerti tó jege annyira megvastagodott, hogy tegnap reggel Farkas kurjongatott, nézzek ki az ablakon, mivel büszkén állt a jégpáncél közepén, s hadnászott, kezében a baltával. A frász kerülgetett....A nagyobb vizek jege viszont nem elég biztonságos ahhoz, hogy rá lehessen menni, pedig szívesen kiruccannánk már arrafelé is kirándulni.
Még úgy szeretnék egy pici hóesést, ha lehetek egy hangyányit telhetetlen, hogy kipróbálhassam végre a hóemberépítő készletemet!
