Családunkban nagy hagyománya van a lovak szeretetének, leginkábbis lóversenyzés formájában, ami apáról fiúra szállt, majd egy kicsit rám is, aki kislányként gyakorta üldözött szélfútta nyeretlen papirfecniket a pályán......

Mivel a keresztapám híres hajtó volt, így bejáratos voltam mindenhová, kezemből etethettem az összes lovat és befogadott kóbor ebet, akik az ügető környékén kóricáltak, és minden benfentes barátságosan üdvözölt, ha megjelentem. Gyakorlott mozdulatokkal tudom paskolni a hátukat, simogatni az orrukat, csak éppen lovagolni nem tanított meg senki....Nagy kár.
Most, hogy már vidékiek vagyunk:-), és a szobaablakokból rálátok a dombokra, mezőkre, és a házunk előtt rendszeresen lovagolnak el a közelben lakó farmerek, méginkább vágyom arra, hogy lóháton barangoljam be a környéket....

Minap elmentünk négyesben kirándulósebédelni a szüleimmel egy jó kis helyre, ahol rengeteg ló legelészik az étterem mellett, és szívesen veszik, ha megszeretgetjük őket, amit mi meg is tettünk.
Joepapa előrevetítette, hogy hamarsosan majd lovat is akarok a kertünkben tartani, látva a lelkesedésemet, és ismerve engem, hogy ez bizony hova is szokott vezetni:-)
Ebben azért még nem gondolkodtam, de jövő tavasszal felkeresem a környékbeli lovardát, az biztos.

Addig meg kijárunk szeretgetni őket.