Ezúttal Ő nyert, be kell ismernem, viszont szerintem meg annyira jó ez a mondásom, hogy használni fogom és népszerűsítem is. Még jó, hogy az unszolása ellenére nem fogadtunk komolyabb tétben, huh...

Egészen jó volt a tegnapi focimeccs, amit csak fél szemmel követtem, a kanapén fekve, ölemben a laptopot pötyögtetve, fülembe jazz muzsika szólt, fél szememmel pedig a képernyőre sandítottam. Pont a gólokról maradtam le (kivéve a tizeneggyes, mivel pasi a "sima gólnál" akkorát üvöltött, hogy megállt a szívem, és hosszasan berzenkedtem neki, hogy emiatt tuti megrövidült az életem, percekben mérhető, de az is lehet, hogy órákban, kiestem a gatyámból és vérhiány keletkezett a pitvaromban, így a tizeneggyes előtt szólt, hogy legyek szíves készüljek fel, hogy ordítani fog, így már nem ért váratlanul. Mellesleg akkor bezzeg csöndben örült...). Az sem lett volna baj, ha nem mi nyerünk, mert olyan jó volt látni a lelkesedést, az élettel teli stadiont, és pesze a cigánykerekezős labdabelövőt.

Fiatal volt még az idő, így kedvesem megfűzött, tegyünk egy közös esti sétát a kutyákkal. Útközben eltaposott egy hatalmas pókot az utcán, és hosszasan ecsetelte, hogy ezzel most Ő tulajdonképpen engem mentett meg, és szeretné, ha ezt megjegyezném, mint hőstett, és rámutatott a kavicsos úton egy fekete izére, ami ilyen állapotban akármi is lehetett, de állítása szerint védekezőállásban kimúlt nyolclábú volt, aki kiszúrta a házunkat, és jól láthatóan az erkélyünk felé tartott. Na jó, elhittem....

Hazaérve kinyitott egy üveg bort, és a konyhapultnak támaszkodva beszélgettünk a szakmáról, a pénzügyekről, az aznapi banki macerálósnőkről, tőzsdéről, de csak nem jött álom a szemünkre, így a szokásos fürdőszobakör után folytattuk az ágyban is a csevegést.

Egy történetet meséltem, ahol az egyik szereplőt nevetségesen túlzó módon ajnározott egy másik,  össze-vissza dícsérte, amire az egyik semmivel sem válaszolt, még egy köszönöm sem hagyta el a száját, csak hallgatta a másik ömlengését, amit én a következő mondással írtam le: .....És azamásik csak modta, mondta, azegyik meg élvezte, ahogy "tollpihével csiklandozzák a talpát" és nem szólt egy kukkot sem.

Erre pasi jól kiröhögött, mert szerinte nincs is ilyen mondás, csak olyan, hogy hájjal kenegetik, amitől hízik a mája, és megint alkottam egy badarságos nemlétező kifejezést. Én meg kötöttem az ebet a karóhoz:-), hogy igenis van, hallottam már, meg olvastam is de ha meg mégsem, akkor jól kitaláltam egyet, ami meg mégnagyobb érdem...Azonnali fogadásra hívott (reggel keressünk rá a neten a "tollpihével csiklandozzák a talpát" kifejezésre), amibe nem mentem bele, és figyelmeztetett, jobban teszem, ha megvárom, míg mély álombamerül, majd osonjak le az éj leple alatt, és készítsek egy internetes oldalt, és vigyem fel ezt a mondásomat, különben alulmaradok....

Egy szónak is száz a vége, mostantól van ilyen mondás és kész. Nyugodtan rákereshet a neten, tuti kiadja az oldalamat:-) Ha még rá tudom venni és belemegy, este fogadunk!!!!

Csak mégegyszer, biztos ami biztos, ha rákeres:

"Tollpihével csiklandozzák a talpát" : régi magyar mondás, amely a kaláka jellegű munka alkalmával, a tollfosztásoknál alakulhatott ki. A tollfosztásokon csak nők vehettek részt, a legények nem. Ekkor a lányok elmesélték, miként teszi a szépet nekik a szomszéd falubéli legény, aki csak mondja a bókokat megállás nélkül, ők meg szótlanul hallgatják, amit ők úgy emlegettek, hogy tollpihével csiklandozza a talpát. Ez azért alakulhatott ki, mert a tollfosztásnál a mezítelen talpukra ragadt a tollpihe, amit aztán egész este nem is vettek le róla. Megtalálható még régi népdalokban is, úgy mint a "Hej a szomszédasszony talpát tollpihével csiklandozza az a csalfa legény...." kezdetűben is.