Hasalok a tengerparton a finom homokban, fejem fölött egy csíkos napernyővel, éppen kijöttem a vízből, s lebarnult borításomon sós vízcseppek száradnak a nagy melegben. Pasi közeledik felém, kezében két koktéllal, melyet félbevágott kókuszdióban szolgálnak fel, hatalmas, színes díszítésekkel, amely így kicsit giccses, de kit érdekel....

Brrrrrrrrrrrrrrrr...........Mi ez a hang??? Ki zavar meg ilyenkor???? "Mikorra lesz kész a részletes terv, mert még ma be kell tennem az anyagba??!!" "Ööööööö, talán este tízre összerakom....Nem, nem megy egy óra múlva, még csinálom a másik prezit holnap reggelre, és a ma esti sem készült még el. OK.????!"

Bent ülök az irodában, libabőrözős lábbal (jó fagyasztósra állítottam a légkondit, hogy legalább a hideg frissen tartsa az agyamat), és bosszankodom, hogy megint nem sikerült....Több mint két hónapja egyeztettük a pasival ezt a két hetet, ami nem volt egyszerű, hogy mindketten el tudjunk szabadulni az irodából, de beírtuk jóelőre a szabadságtervbe, nincs mese, két hétig nyaralunk, öt év után először két hétre szabira megyünk!!!!!

Persze nekem bejött két nagy prezentáció, pasinak meg filmezőscucc, úgyhogy ittragadtunk, megint. Elkeseredtem.

Idegesen vakargatom a fejemet (borzasztó rossz szokás), próbálom rendszerezni a gondolataimat, ákombákomokat rajzolok a füzetem szélére, miközben okosságokat próbálok kipréselni magamból, valami villantósat, amivel letaglózom a közönséget, de nem megy....

Ilyen körülmények között ugye ne számítsunk értelmes, szórakoztató bejegyzésre sem, mert ha mégis, akkor csalódás ér minket.

Mer' ez nemaz.