Hallgatom az esőcseppek dobolását az ablakon miközben forró teát szürcsölök. Kifejezetten jólesik ez a búskomor időjárás.
Milyen jó, hogy tegnap este nagy fűnyírást rendeztünk, és leszedtünk hat hatalmas tál fügét, amiből jutott a szembeszomszédoknak, ma reggel az új könyvelőnknek, és beugrottunk Anyihoz is, aki két adagot kapott (az egyikkel népszerűsíti magát a szomszédban). Most jól beissza a föld az égi öntözést, és talán életre kel tőle a fű, mert eléggé kikopott, kiszáradt, egyszóval ronda, na.
Sokat nevettünk, miközben a vastag, sűrű fügefa ágak közé kúsztam be, különböző furcsa pozíciókban, és adogattam ki az érett gyümölcsöket, és mikor megtelt egy edény, pasi már vitte is a szembeszomszédoknak. Egészen addig tartott a jókedvünk, amíg kedvesem mamája nem csörgött ránk, és közölte, hogy viszik be a kórházba, mert nagyon magas a vérnyomása....
Mikor Ő útrakelt, nem sokkal utána hirtelen bedühödött a szél, mint aki tudja, hogy elment a ház ura, lehet engem ijesztgetni, és nagy facsavargatásba, süvöltözésbe kezdett, majd mikor nem rémültem meg kellőképpen, a villámlást is bevetették odaföntről. Kihúzkodtam az összes elektromos cuccot, és bevonszoltam a hűtő méretes kartondobozát, amit hétvége óta a teraszon tárolunk, és későbbi szétvagdosását terveztük (akkora, hogy nem fér be a kukatárolóba sem), mert a szél azt is megtáncoltatta rendesen (jegesmedvetánc, hahaha), és a fügefa oldalában kötött ki. Így hát ültem a sötétben, hallgatóztam, és vártam.
Pasi végigülte az első vizsgálatokat, beszélt az orvossal, aki megnyugtatta, hogy nincs nagy baj, valószínűleg a gyógyszerei már nem állítják be a mamája vérnyomását, így bent kell maradnia egy hétig, amíg kivizsgálják. Persze pont akkor ért be a kórházba, amikor zuhogni kezdett az eső, így bőrig ázva érkezett haza éjfél körül.
Felültünk a pultra, és behűtött görögdinnye mellett beszélgettünk, és megállapítottuk, hogy nem lesz egyszerű az anyukájával......Nyilván attól is, hogy régesrégen egyedül él, meg ilyen típus is (eddig sosem volt komoly baja, mégis mindig be van készítve neki a kórházi cucc???!!!) de most is úgy beszél, mint aki a halálra készül, pedig még csak 67 éves, és jól is néz ki. Minden héten valamelyik orvosnál ül, minden aprósággal elszalad, jó ismerőse lett minden doki, névszerit emlegeti őket. Attól is tartunk, hogy mi lesz majd, ha már nem dolgozik, és végképp egyedül marad a lakásban. Évek óta törjük a fejünket, hogy mit találjunk ki neki, amitől felpörögne, amiben örömét lelné, de nem jutottunk semmire. Nincs hobbyja, nem rajong semmiért, és még az unokát sem várja egyáltalán, vagy legalábbis nem mondta soha még, hogy szeretne, vagy de jó lesz, ha........
És ilyenkor pasi komoly lelkiszorongatásnak van kitéve általa.....
Nem szeretem, ha lelkiszorongatósban van.
