Miről ismerszik meg az igazi? A vér az, amitől az lesz, vagy a lelki kapcsolódás, és a szeretet határozza meg, ami átszövi a kapcsolatot?
Amikor Joepapa páréves forma, bőrfocit rugdosó kissrác volt, és együtt éltek kettecskén a dagimamával, akkor, mint fehér herceg -ló és vagyon nélküli típusú- toppant életükbe Papi, és rövid udvarlás és gyerekszelídítés után elvette feleségül azt a göndör hajú, gömbölyded és nagyon szép nőt, akiből később nagymama lett. Az enyém.
Nem is olyan régen apu elhozott egy nagy kartondobozt a régi kis lakásból, amiben papa összegyűjtötte neki a kopott emlékeit: leveleket, poros játékokat, és a megsárgult titkos naplóját. Ebbe lapoztak bele még aznap este Anyival, ahogy kicsomagolták a papírdobozból, és hangosan felolvasták belőle azokat a bejegyzéseket, melyeket apu hat-nyolcéves korában buzgón lejegyzetelt. Minden írás végét így fejezte be: "Csókol Titeket J.". Majd egyszer, és onnantól fogva mindig, minden napi történés végére a következőt írta: "Csókol Titeket J., akinek van már apukája!"
Sokáig nem is tudtam, hogy Papi nem örökített semmiféle géneket rám, és az sem tűnt fel, hogy teljesen más nevet visel, mint apu vagy én, meg egyébként is apu édesapjának szólította mindig is, én meg nagypapinak, Ő meg engem kisunokámnak, amit ma is úúúúgy szeretek hallani:-) Én is olyasmi korú lehettem, mint apu, mikor a titkos naplóját vezette, amikor elmondta nekem, hogy valójában mi is lett az "igazi" apukájával, és miként lett "új" apukája.
Akkor annyira csodálkoztam, hogy miként is lehet ez, és attól féltem, hogy ha Papi megtudja, hogy én már tudom, hogy Ő nem az "igazi" papim, akkor nagyon szomorú lesz, így onnantól kezdve minden igyekezetemmel azon voltam, hogy fenntartsam ezt az állapotot, és papa biztos legyen abban, hogy én bizony ezt nem tudom....Talán attól féltem, hogy fájna neki, vagy megváltozna a mi nagyon jó kapcsolatunk, nem tudom, mivel igencsak friss csíra voltam még akkoriban....
Így megragadtam minden lehetőséget, hogy az összetartozásunkat, igaziságunkat alátámasszam mindenkinek, és azt hittem, marha rafkós vagyok. Kerestem a hasonló, közös vonásokat, egyezőségeket, amiből be kell vallanom, igencsak kevéske akadt. Így biztosra mentem, és pl.. ilyenekkel álltam elő (kisiskolásként, mindenki füle hallatára): "egészen biztos vagyok benne, hogy a fülcimpám formáját csakis tőled örökölhettem Papi!" meg "Papi, láttad, hogy ugyanolyan a nagylábujjunkon a köröm!!!" Amin a szülők jót derültek (mint későbbi elbeszélésekből kiderült).
Nos, azóta sem derült ki, hogy vajon Papi tudja -e, hogy én tudom, és ha igen, akkor mióta, mert nem kérdezte, én meg nem mondtam soha. És ez így jó.
Papi szombaton volt 78 éves, amit meg is ünnepeltünk díszebéddel, tortával és sok-sok öleléssel.
Szerintem Ő a legigazibb nemigazi!
Ó, még valami! Megnéztem a fülét, és mit ne mondjak, megkönnyebbültem, hogy mégsem hasonlít a fülcimpánk!!! Az övé piros és hatalmas!!!
