A bacitenyészetemmel keresztülhúztam a többiek számításait, akik voltak olyan kedvesek, és a kedvemért önként megfenyegettem őket durván:-)  lemondtak a kispenilátogatásról.

Pedig Meske még a nekünk kijelölt játszósszőnyeget is beszerezte (én ragaszkodtam hozzá, hogy olyat vegyünk Nekik, amire tényleg szükségük is van, így unszolásomra Peni még be is linkelte a kiszemelt virágszirmosjátszósizét), megspékelve egy rózsaszín babarucival, ami egyszerűen a kezéhez tapadt, így az eladó kényszerítette annak kifizetésére....

Addig is, míg eljutunk babanézőbe, természetesen továbbra is mennek a körlevelezéseink, így naprakészek vagyunk belőlük (kivéve, hogy szégyenletes módon pár nappal később köszöntöttük születésnapján Penit, mint ahogy kellett volna.....ég a képünk rendesen), s amióta Peni pocakos és kívánós lett, ezeknek a leveleknek elengedhetetlen része a napiebédbeszámoló, vagyis le kell írnunk Neki, ki mit ebédel:-)

A sok szép pillanat ellenére meg kell küzdenie néhány nehézséggel, amiről eddig azt gondolta, hogy csak másokkal fordul elő az ilyesmi, meg Ő annál sokkal erősebb, meg kitartóbb....Emlékszem, mikor Krisztikebarátnőm mesélt a gyötrelmes szoptatásiprocedúrákról, mikor a fájdalomtól folyamatosan potyogtak a könnyei, kisebesedett, érzékeny lett a cicije, és annyira félt már az etetési órák közeledtével, hogy a talpa is izzadni kezdett, amit előtte sosem tapasztalt. Mikor ezt Peninek elmeséltem, rögtön segítségére sietett: küldött egy csomó linket, beszélt a védőnőjével majd leírta annak tanácsait, hogy küldjem el Krisztikének (rajtam keresztül hallanak egymásról, így én közvetítettem), s gyakorta érdeklődött hogyléte felől.

Na, most azt monjda, érti már, ill. saját bőrén tapasztalja, miről is beszélt Krisztike.....

A könnyeivel is gyakorta meg kell küzdenie, még mindenre érzékenyebben reagál, mint a babavárás előtt, s néha úgy érzi, minden és mindenki gáncsoskodik vele. Mikor elmeséli a történeteket, már Ő is hahotázik rajta, de akkor rémes drámaként éli meg a legkisebb atrocitást is. Azt mondja, az elmúlt tíz év alatt nem sírt annyit, mint az utóbbi hónapokban.

A minap történt például, hogy szokatlanul bömbölős volt a picilánya. Megettete reggel, majd kiszaladt felöltözni, de közben ismét szirénázni kezdett Kispeni. Megvígasztal, megnyugtat, eszik -e vagy sem, próbálkozás, lefektetés. Kirohant a konyhába, megkent egy zsemlét vajjal, rádobott két párizsiszeletet, szépen kikészítette a konyhaasztalra a tányért, hogy később, nyugodtan megreggelizzen. Ekkor ismért felhangzott a főnök hívószava, rohanás az ágyhoz, mi lehet a baj???? Mikor elcsendesedett, egy darabig fülelt, majd elcsigázottan, nagyot sóhajtva leült a konyhaasztalhoz, s készült nagyot harapni a szendvicséből, mikor észrevette, hogy nincs rajta a felvágott???!!! Egy pillanatig elgondolkodott, talán mégsem vette ki a hűtőből, esetleg az tegnap volt? De oldalrapillantott, s meglátta a macskát, ahogy termeli befelé az Ő párizsiszeleteit.......Ekkor rettenetes zokogásban tört ki, s úgy érezte sosem tudja abbahagyni....Még a macska is direkt kiszúr vele???!!!!

Mindezek ellenére a kedvemért (csak hogy nehogy erősítse bennem a nemkívánatos egyik felemet a babavállalással kapcsolatban:-) azért mindig hozzáteszi: "Piroskám, azért még mindig rózsaszínfelhő ám!"