Nem is igaz, hogy állandóan finomságokról álmodozom, mióta fogyókúrázom!!!!! Ki mer ilyet állítani, hm??

Azóta, hogy fehérdobozos menüvel diétázom, sokszor megkaptam, hogy "húúú, milyen jó neked, ilyen ízletes ételeket eszel" vagy "te már megint kajálsz????", és persze azt, hogy "ekkora nagy adag kaja, hogy lehet ezzel fogyókúrázni???". Nem sokáig ugrattak, mert figyelmeztettem a környezetemet, hogy ne cicózzanak egy több hete kemény önsanyargatást végző, cérnulni vágyó nővel, mert valamilyen furcsa kémiai folyamat következtében igen nagy erőt vagyunk képesek összpontosítani a jobbegyenesünkbe, és a fogyókúrát időnként kísérő ingerültség miatt (főleg, ha irigylik azt a két szelet papirkenyeret, vagy a gyufásdobozniy húst) használjuk is, ha hasonlókkal macerálnak minket.....:-)

Szóval, megjelent a friss borsó is a piacokon és a zöldségeseknél, amit én gyerekkorom óta imádok! A nagymamáim mindig aggódtak, ha rámbízták a pucolást, hogy több kerül a számba, mint a levesbe, mert mindig megdézsmáltam. Aztán használtuk törzsi eledelként is, mikor a kertben sátoroztunk az unokatesóimmal nyaranta. Akkor a legjobb, amikor még nem nőttek meg benne akkorára a szemek, hogy szögletesre nyomják egymást, és még aprócskák, viszont édesek!

Nagy kedvencem a borsóleves, csipetkével, zsenge leveszöldségekkel, amilyet az agárdos mamám csinált nekem, ha kedvembe akart járni (és sokszor akart a drága), és amilyet más senki sem tud ugyanúgy, ahogy Ő......

Pasi vett nekem egy nagy zacskóval, melyet hazaérve beleöntöttem egy nagy tálba, s mint aki valami nagy dologra készül, elhelyezkedtem törökülésbe a pamlagon, ölembe a borsóval, és elkezdtem pucolni, egyenesen a számba (ja, persze, hogy nem levest főzök belőle:-))) Isteni, volt, de valami mégsem volt az igazi, valami hiányzott....

Nem perlekedett velem senki azért, mert megdézsmáltam a levesbevalót.....