Kezdtem az hinni, hogy azok nyertek, akik vállveregetések közepette jósolták nekünk, hogy hamarosan eltűnik az összes békakezdemény a kertünkből, ne zizegjünk, menjünk nyugodtan haza aludni.

Így is lett (mármint nem az alvás, mert az mostanában nem megy nyugodtan). Vagyis eleinte (ez sem az alávásra, hanem a békakezdeményeltűnésre vonatkozik). Mert egyszercsak, varázsütésre eltűntek a vízből a kis, fekete, ufószerű korongok, aprócska farkincával, anélkül, hogy észrevettünk volna rajtuk bármiféle lábakat kifejlődni.

Szombat reggel kitrombitáltam a pasit az ágyból, mondván, hogy azonnal jönnie kell, mert rögtön mutatnom kell valamit, valami nagyon fontosat. Eleinte nem hitte el, és gyanakodott, hogy csak azért találok ki ismét valamit, hogy végre felkeltsem, mert nem bírom, ha szép az idő, én felébredek, ő meg húzza a lóbőrt. Ja, meg persze azt sem, ha ugyanezt teszi, mikor rossz az idő....Vagyis igaz ami igaz, nem szeretem, ha durmol, ha én éppen már nem, és alig bírom kifondorlatoskodni, hogy anélkül felébredjen, hogy kimondottan és bebizonyíthatóan én keltem fel. Pedig de:-) Ilyankor pl. felküldöm a kutyákat, hogy nézzék meg a gazdit, akik ugrálnak az ágyon körülötte, amíg ki nem nyitja a kis szemét, vagy készítek neki reggelit és felviszem......

Az előző esti pókervereség után persze, hogy nem ébred fitten és üén, amikor hajnalban kúszott haza!!!????? Azóta is az első nyerésére hivatkozik, amelynek befolyt pár tízezer forintját mind "rámköltötte" (meg persze vettük a pókerszemüveget meg a pókercsigákat), ha felemlegetem a pénteki kártyás kilengéseit.....

"Na mutatsd, mi olyan fontos, hogy hajnalban (fél kilenc...kinek mi) kirobbantasz az ágyból???" -dörmögte álmosan és borostásan, mikzben kifelé tuszkoltam a kertbe.
"Tarararaaaaaaam!!!" -és lelkesen ráböktem az első kinyílt tavirózsára, amit már egy hete bűvölök, hogy nyíljooooon már, mert azóta bimbózódótt a tó felszínén. És most tessék, pompázatos, és boldog vagyok, mert ez az első kertünk, benne az első házunk a legeslegelső tóval, és rajta a tavaly beültetett, de idén a mi örömünkre rózsát bontó tavicsodával. Fogjuk rá, hogy Őt is elkapta a pillanat...:-)

Hétköznap főként reggelente van lehetősége arra, hogy világosban megszemléljem  kertet és a tóban lakók életét, ilyenkor etetem meg a halakat és próbálom megtalálni a csigákat, s ekkor fedezem fel az új hajtásokat, virágokat. Beindult az élet!!! Fotóztam (jó, nem vagyok egy nagy tehetség, de imádok fényképezni) szitakötöt, óriásit, mint egy  kék helikopter, vizipókot, tavi növényeket, halakat....
Rendszeresen létszámellenőriztem a kis fekte békabébiket is, amíg egyik reggel nem találtam egyetlen egyet sem. Nagy sóhajtással nyugtáztam, hogy vagy megkajálták őket a koik, vagy valahogy, turbóra kapcsoltak, lábakat növesztettek az éjleple alatt, és a szomszéd kertjén keresztül távoztak egy nagyobb és szebb tavat keresve, mert a miénk inkább madáritató méretű...hát jó.

Tegnap pasi füvet nyírt, miközben én, némi lelki erősítés után ismét kezembevettem a fűszegélynyírót, ami a múltkor megtámadta és levágta az ujjbegyemet, és ezzel próbáltam a tó melletti sziklákra ránőtt fűcsomkat leszabdalni. Úgy tűnik, ott vertek táborhelyet ezek a kis békasrácok, mert ahogy elkezdtem kaszabolni a zöldet, egy egészen picinyke breki ugrott ki, egyenesen a tenyerembe. Az első frász után összegömbölyítettem a két kezemet, és visítottam a pasi után (nem is egyszerű túlordítani egy fűnyírót), hogy rohanjon a fényképezőgépért, esemény van!!!!!! Finoman átpasszoltam az Ő nagy kezeibe ezt a csöppnyi jószágot, vigyázva, hogy meg ne nyomjuk, és elkészítettem az első, büszke békabébiszülős képet, ami itt látható. Gyorsan visszatettük az árnyékos részre, hogy találjon magának új menedéket, és akkor vettem észre, hogy telis-tele van a tópart aprócska, ugráló szürkeségekkel, mint amilyen az imént a tenyerünkben lapult.

Tehát még nem mentek el, aminek most még örülök is, mert még sosem láttam ilyen tündéri, picinyke békát. Jó lesz majd emlékezni rá:

Ó, azok a boldog békaidők!