Lehet, hogy tényeg igaz az az általános szabály, vagy mondás, vagy nevezzük akárhogyan is, hogy ha éppen völgyben vagy, mindig történik valami jó, ami kirángat onnan, és ismét elindusz a dombon felfelé ..........
A tegnapi csajos buli nagyon szórakoztató volt, és annak ellenére, hogy délután még hisztis p... voltam, és semmi képpen sem volt kedvem röhögni, és megkértem a csajokat, hogy kíméljenek, csak kedveseket mondhatnak (ez az este szlogenje lett), fergetegesre sikerült. A hasizomláz nem azért gyötör, mert elcipeltem a fenekemet egy edzőteremben, és ott a haspadot koptattam volna, sokkal inkább a sok nevetéstől:-))))
Az egyik barátnőnket hosszú kapcsolata után (jóval több mint 10 év, szinte gyerekkori szerelem) pár hónapja elhagyta a pasija egy másik nő miatt, így ő most belevetette magát a bulizásba, és közhellyel élve nagykanállal falja az életet (ha egyáltalán így mondják:-))) Kész melroszplész, és ráadásul úgy hadar, és olyan sok szereplősek a történetei, hogy csak úgy lehetett megérteni, hogy bevontuk a hűtőmágneseket, mint szemléltetőeszközöket, hogy ki kicsoda, és kivel és mikor:-) A végére a párom is befutott, és ott is ragadt, így negyed egy körül kászálódtunk fel, majd hajnali háromig még beszélgettünk az ágyban (olyan világos volt a telihold miatt, hogy a tetőablakon keresztül bámultuk a bárányfelhőket???:-)
Érdekes, hogy a múltkor jó pár év után Mika barátom hívott fel, most meg a régi, nagyon, de nagyon jó barátnőm, Jobbik, akivel kb. 12 éve nem találkoztunk és nem is beszéltünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Egyszerűen beleszólt a telefonba, ill. nevetett, ugyanolyan eszelősen, ahogy régen, amikor meghallotta a hangomat, és én is ezt tettem, és kimondhatatlanul örültem neki!! Másfél órán át nem tudtam letenni a telefont (akkor is csak azért, mert ez mégiscsak egy munkahely:-), és csapongtunk egyik témából a másikba, és vázlatosan próbáltuk összegoglalni az elmúlt évek eseményeit, és visítottunk, és nvihogtunk, és annyira jó volt, hogy gátlások, képmutatás és mindenféle kiszínezés nélkül ugyanott folytattuk, ahol annak idején abbahagytuk:-). Sok szomorúság érte már, de most boldog, és építkezik, és még nem érzi az anyai érzést és nem akar szülni (végre valaki, aki pont annyi idős, mint én, és ugyanazt érzi, vagy inkább nem érzi ezzel kapcsolatban:-), és könyvet ír, ami most jelenik meg, és most ment férjhez, .............és még rengeteg dolog van, amiről nem tudtunk beszélni, és persze találkoznunk kell!!!
Általános iskolás korunkban együtt bandáztunk, egyszerre hittük azt, hogy szerelmesek vagyunk a felső évfolyamba járó kiszemelt fiúkba, rengeteg szivet rajzoltunk (volt olyan, hogy véletlenül a bátyja speciális vasúti terepasztal festékét használtuk el erre a célra), és megállapítottuk, hogy mi bizony kiegészítjük egymást, elválaszthatatlanok vagyunk, és ezt megerősítendő elvágtunk egy általunk készített nagy, ezüstre festett papir szivet, aminek az egyik felébe a "jobbik", a másikba a "ballik" feliratot pingáltuk (nyálasabb nem lehetne, mert arannyal festettünk az ezüst fetékre???:-))), és elhittük, hogy sosem vállnak el útjaink:-))))
Tudom, hogy giccses, de mindkettőnk őrzi a saját felét, nekem is megvan még a régi kincsesdobozomban a "ballik".
Vajon miért hagyjuk, hogy a régi, értékes, szép barátságok egyszercsak feledésbe merüljenek???????