Azt kell mondanom, hogy nem szeretem a prezentációkat, ill. nem a kedvencem a prezentálás sem, és általában már napokkal előtte elkezdek nyugtalankodni miatta, ami később erőteljes izgulásba csap át. Sajnos, rám nem érvényes az a biztatás, hogy majd idővel belejövök, mivel csak pár éves rutinos prezentálóként kezdtem izgulni a szerepléstől, magam sem értem az okát, vagyis ellenkező irányban haladok, mint kéne.

Abban nem vagyok biztos, hogy látszik is az előadás közben az izgulászgatásom, de engem legyengít, és aki ismer, az alig hiszi el, hogy nekem is gondot okozhat a szereplés:-) Pedig de.

Nagyban befolyásolja az izgulásom mértékét a befogadó közönség, és ennek alapján több halmazt különböztethetünk meg (az én besorolásom alapján):

• Maga elé bambuló, esetleg felnéz a vetítővászonra, de agyilag egyáltalán nem ott jár, és eleve eldöntötte, hogy amit viszünk, az úgysem fog tetszeni neki, talán csak nem azért, mert tudja, hogy ki nyeri a tendert.....???:-) Nem mi.
• A fonotskodó társaság, akik egymásnak szeretnék megmutatni, hogy mennyire mélyen benne vannak a termékeik marketing stratégiájába, és miközben még az "A" betűnél tartok, máris belekérdeznek, és a fejüket csóválva felteszik a kérdést, hogy ugye nem abból indultunk ki hogy..., vagy ugye nem arra alapoztuk, hogy....Jobb esetben a válasz az, hogy nem, és rosszabb kezdéseknél pedig az lenne, hogy DE!!!!, és ilyenkor ki kell mászni diplomatikusan, amélkül, hogy szembeállítanánk azzal, hogy akkor miért ilyen hülyén írta ki a briefet....Általában nagy multi cégre jellemző, ahol egy feladatra legalább 5 embert vesznek fel, akik így versengenek a fontossági sorrend kilakításán.
• Rettentő érdeklődő, végig bólogató, miközben nő az önbizalmad, hogy mennyire király az anyagod, pont eltaláltad az kívánságukat, mire a végén közli -még mindig széles mosollyal-, hogy nem erre gondoltak, vagy azt, hogy szuper lenne, de vezetői döntés miatt elmarad az idei kampány, vagy azt, hogy felére csökkent büdzsé miatt teljesen más eszközökben kell gondolkodni.
• Van a legrosszabb, a ridegen méregető, szúrós szemmel nézi a vetítőt, majd, mintha megtalálna valami fikáznivalót, amibe később jól bele lehet kapaszkodni, elkapja a tekintetét, és lázasan, de elegáns tartással (fél karja a háttámlán, lazán, a másikkal jegyzetel), unottan írogat. Egész végig egy szót sem szól, a humoros mondataidra egyáltalán nem reagál, még akkor sem szól, mikor a végén megkérdezzük, hogy felmerült -e valami kérdés?, azt sem mondja, hogy nem, csak összecsapja a filofax oldalait, gondosan betűzi a márkás tollat, és megköszöni a prezentációt, röviden, minden érzelem nélkül (ez a kedvencem!!!). Ennek egy mégrosszabb alváltozata, amikor csupa nyakkendős, őszülő halántékú fejes megérkezik a tárgyalóba, érzelem és mosoly mentes kocka fej és kézfogás, leülés, tessék vezényszó. Nem is nézik a prezit, csak a prezentlót, vagyis pl. engem, meredten, semmi helyeslés, semmiféle kifejezés nincs az arcán (mit néz, vesekövem van?????). A prezi végén a van -e kérdésre röviden "nincs, köszönjük szépen"-nel lezárja a további tolakodást, és uganolyan kockán távozik, ahogy bejött.
  
• A holló-típus (azért hívom így, mivel ritka, jó, nem fehér, na és....az én típusom, úgy hívom, ahogy akarom:-), aki tényleges érdeklődést mutat az anyagunk iránt, kedvesen és okosan belekérdez, nevet a humoros fordulatokon, igazán tetszik neki, hogy több tervet is vittünk, és hogy követtük a briefjét. A prezi végén még beszélgetést kezdeményez az előadásunkról, kiemeli a neki tetsző dolgokat, és elmondja, ha van olyan, ami nem annyira nyerte el a tetszését, és a végé kellemes érzésekkel távozunk, még akkor is, ha majd nem mi nyerünk. Azért többnyire, akikkel most dolgozunk, ilyen holló-ügyfelek, szerencsére.