Amennyire szombaton örültem a kis megfázásomnak, és akkor még ártalmatlannak hittem, mostanra a vírus kimutatta rosszabbik oldalát, és egyáltalán nem mondhatom, hogy barátságos szándékkal látogatta meg a szervezetemet.
Tegnap esti lefekvéskor mélyinterjút készítettem a párommal ( a módszer akkor alkalmazzuk, ha a megkérdezettek sajátos és egyedi szemléletéből, gondolkodásmódjából, élettörténetéből eredő, lehető legmélyebb szintű értékeléseit kívánjuk megismerni), hogy vajon szeretni fog -e akkor is, ha a mostani állapotom idősebb koromra állandósulni fog?
Mire gondolok: ahhoz, hogy az éjszakát a megfázás okozta oxiégénhiány miatt túléljem kékülés nélkül, kénytelen voltam felpolcozni vagyis inkább felpolcolni a fejemet, és több párnát nyomkodtam alá, így majdnem úgy aludtam, mint szegény Nagypapám, aki szinte ülve tudott csak aludni (gyerekkoromban ezen mindig nevettünk, hogy a papa ül az ágyában. Egyébként Papa csoda egy fazon volt, de erről majd máskor). És mint a délutáni próba szunyókálásomból kiderült, hiába a magaslati levegő, és hogy fél méterrel a párom felett van a fejem, a pozícióm párosul egy nőiesnek cseppet sem nevezhető hortyogással, szörtyögéssel, és nyálcsurgatással (bár ez utóbbi egyébként sem ritka nálam, ha igazán jóízűn alszom....ciki vagy sem, ez van). A komoly hangvételű, jövő kutatós kérdezősködésem inkább humoros, egymás alvásiszokásait ecsetelő, részletesen leíró és bemutató félórába torkolt, de nem tudtam meg, hogy vajon lehet -e vonzó valaki a mostani állapotomban, bár sejtem a választ:-)))) Különben a Pasim szerint a nyálcsurgatásom kifejezetten helyes!!???? (na nem úgy kell elképzelni, hogy alvás után arra ébredek, hogy hullámzik a fejem alatt a víz, vagy hasonló, jó????
Mivel reggel, mikor a párom a fején az én usánkámmal (ezt fontos megjegyezni, mert amióta felfedezte, hogy mennyire meleg és puha, és praktikus ez a füles sapi, azóta vitatkozunk rajta, hogy ki veszi fel, ha együtt megyünk kirándulni, és hiába próbálta kiszúrni a szemem jópofa egyéb sapkákkal, amelyekért egyébként megvadulok, egyik sem ilyen jó!!) és pufidzsekijében felkocogott az emeletre, hogy a szokásos kutyasétáltatása előtti ébresztő puszit cuppantsa a fejemre, és nem jött ki hang a torkomon, csak valami berregés, kerregés, hosszas elmélkedés után úgy döntöttem, hogy ma nem megyek be dolgozni. Persze a végső döntés előtt többször is mégis meggondoltam magam, mert mi lesz a kampányokkal, az ügyfelekkel, és két tenderünk is folyamatban van, és ma indul egy TV kampányom, és ma van a hétfői nagy belső míting......és egyébként is, nálunk nincs olyan, hogy beteg szabi, mert vagy kiveszem szabinak, vagy nem fizetik ezt a napomat......egyszóval kemény döntést hoztam, és itthon maradtam (nem mondhatom, hogy sűrűn voltam itthon, ha beteg lettem, szinte sosem, mert úgy érzem, nem mennek a dolgok, ha nem vagyok bent, és sajnos sokszor így is van).
Ja, és mit keresek a gép előtt? Miért nem vagyok ágyban, és olvasok? Mert le kellett mondanom a ma délutáni találkozót egy médiával, egyeztetek itthonról a TV csatornákkal, hogy minden rendben van -e, és levelezek a kolléganőmmel, hogy miket intézzen helyettem, és veszem a telefonokat, és kedvesen elcseverészek az ügyfélelel, aki hallja, hogy milyen a hangom, de azért még elmesél ezt-azt. És amíg várok egy mailre, gondoltam, ide vetem a gondolataimat.
Marcikával beszélgettem még egy hosszút telefonon, mielőtt ma hajnali négykor felszállt a gépe, és folytatja kinti életét, ahol pár napja abbahagyta. Hozott nekem egy Starbucks-os hógömböt ajándékba, azt a tipikus amerikai filmekből megismert üveggömböt, amit ha megrázok, akkor hull a hó a fenyőfákra. Ez a kevésbé giccses darabok közé sorolható, bár az igaz, hogy egy kávés poháron áll az egész (de aki ismer, az tudja, hogy ez így vicces, ahogy van, mert önmagában nevetséges egy darab, de én rajongok az elvivős-nagypoharas tejeskávékért, ami ide csak most kezdett beszivárogni), de bécsi kirándulásunk alkalmával láttam egy egész standot, ahol ilyeneket árultak, és valami rettenet volt: havas gömba zárt mobiltelefon, snoopy, sörösdoboz, stb. Állítólag ez egy kézműves kirakodóvásár, egyébként....
Az idő, egyszerűen pazar!! Anyika óránként hívogat, hogy jól vagyok -e, és van -e rajtam zokni (persze nincs), és üljek ki a kertbe, de jól öltözzek ám fel! Majd Apukám hív (gondolom két tőzsderoham között), hogy van -e kajám, mim fáj, és szedjek be vitamint, és ne jöjjenek -e át? 30 éves múltam, de annyira, de annyira jó, hogy így törődnek velem! Már most irigykedem az unokájukra:-)))) Tegnap küldtek a párommal csirkebecsinált levest (szerintem gusztustalan, hogy ez egy leves neve!??), meg valami krumplis izét, meg májat (Anyukám szerint vérszegény vagyok, és tessék májat enni), meg narancsot. Mondtam is a páromnak két orrfújás között, hogy csináljunk nekik gyorsan unokát, és a nyomaték kedvéért köhögtem egy nagyot - persze vicceltem:-), nem most, amikor papirzsepi lóg ki a kinyúlt pólóm újjából, ami lóg le rólam, a hajam a forgolódástól helyenként kibomlott a copfomból, és szerteszét áll, és hangom sincs nagyon....
Úgyhogy felveszem a párom pufidzsekijét, amiben alig tudok mozogni, de jó meleg, és feltekerem Bob Dylan-t (Modern Times c. CD, szerintem nagyon jól sikerült, ellenben Sting Songs from the labyrinth c. új kiadványával, és hiába szedtem össze minden idegszálamat, és próbáltam koncentrálni, nem tudtam igazán befogadni ezt az új hangzást), és kiülök a kertbe sütkérezni....
