Élménypillanatok lapozgatása

Mindig is szerettem a meséket, kisgyerekként, elalvás előtt félálomban ringatózva, akár hangosan felolvasni egy számomra kedves valakinek, vagy kockás plédbe burkolózva belelapozni varázslatos történetekbe. Most én mondok mesét, és én leszek benne a tündér, mert mindig ők voltak a kedvenceim!:-) Lapozgatok porosodó és új élménypillanataink között....Csak úgy, mert lelkes gyűjtőjük vagyok:-) Kérlek, a blogomban található írásaimat és fotóimat ne használd fel az írásos engedélyem nélkül! Köszönöm!

MEGBESZÉLÉSEK

A blogomban található szövegek és képek felhasználása csak az írásos engedélyemmel lehetséges! Kérlek, ne használd a fotóimat a megkérdezésem nélkül! Köszönöm!



éppenmost bekukkantó kedves valaki

Napszámolgató

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Tollasok

2006.12.12. 14:08 | piroskaesfarkas | Szólj hozzá!

Amióta megkaptam az igazgyöngyös fülbevalómat, amit a párom a hűtőgépre félretett pénzünkből vett meg vagy 8 éve, azóta sosem vettem ki a fülemből, egészen addig, amíg a családunkba nem érkezett Kavics, a feketesapkás papagáj, akinek tényleg ez a fajtája, bár furcsának tűnt nekem is.

Gyerekkoromban is volt hullámos papagájunk, a Ricsi, meg kanárink, a Nelly, és a párja, akit csak így hívtunk, "ésapárja", ami akkoriban viccesnek tűnt, meg azért is, mert ajándékba kaptunk a mamám kolléganőjétől, és nem tudtunk megegyezni a nevét illetően. Aztán voltak hörcsögök, először a Dönci, aki szegény úgy pusztult el, hogy a nagymamámnál hagytuk megőrzésre, aki szegény kedveskedni akart Döncinek, és a forgács helyett puha fekhelyet biztosítani, így egy zacskó vattát tett a terrárium aljába, amit meg Dönci ugye betömködött a pofazacsijába, ahol elakadt és megfulladt szegénykém.

Aztán, 8.-os koromban jött Gizi és Géza, akiket az állatkertből menekítettem, amikor nyáron társadalmi munkásként töltöttem el ott 2 hetet az akkori szerelmemmel. Sokáig a szekrény tetején tartottam őket, és a mamám és az öcsém segítségével titkoltam Apu előtt, mivel Ő semmilyen állatot nem engedett a lakásban tartani, és nagyon, de nagyon nehezen sikerült mégis engedélyt szereznünk a családbővítésre. Na, ők meg iszonyat módon szaporodtak, és alig győztük elajándékozni a kicsiket.....

Jött volna macska és kutya is, de sajnos apu szűrőjén egyik sem ment át.....

Aztán, pár évvel ezelőtt valahogy megint rámjött a tollas mizéria, hogy márpedig papagáj kell, és főként jákó. Rendletem könyvet amerikai barátomtól, amit nagy nehezen angolról magyarra fordítottam, tanulmányoztam egy csomó internetes oldalt, és még arra is rávettem a páromat, hogy ellátogassunk egy tenyésztőhöz, ahol megnézhettünk egy igazi kis jákó bébit. Aztán sajnos mégsem kaptam zöld utat.....Viszont, már nem is melékszem hogyan, de találtam egy hirdetést, ahol kézzel nevelt kis rózsás törpéket hirdettek, 3 picit, és végül arra sikerült befűzni a páromat és beöltöztek hozzánk mind a hárman: Ropi, Yaffa, Zorró, majd pár hónappal később -jaj, nehogymár 3-man legyenek, mert úgy az egyiknek nem lesz prája, légyszilégyszi alapon-megérkezett Szamóca. Nagyon helyesek voltak, folyton rajtunk lógtak, ha otthon voltunk.

Egyszer telefonált a szomszádunk a munkahelyemre, hogy szerinte kirepültek a papagájaink az ablakon, és az egyik náluk van, mert betotyogott az erkélyükön. Szamóca volt az, a kis drága!!! gyorsan be a kalitkába, és bőgve telefonáltam Alfrédnak, akitől a tollasokat vettük, hogy mi történt, és mit lehet csinálni. Javaslatára kitettük Szamit az erkélyre, aki hívó hangján csalogatta a többieket, és nagy meglepetésünkre Zorró jelent meg a lakótelepen, egy nagy magas fa tetején, és onnan válaszolgatott a kedvesének addig, amíg egyszer be nem szállt az erkélyünkre, onnan meg belapátoltuk a kalitba. Yaffát és Ropit sötétedésig kerestük, majd színes plakátokat nyomtattunk a képükkel és kiragasztottuk az egész környékre (volt, aki jót derült ezen, hogy egy 10 cm-es kismadarat, ill. kettőt keresünk egy ilyen sajtpapirral), és reméltük, hogy megtaláljuk őket.

2 nap múlva, vasárnap jegyünk volt egy nagy, szegedi Morricone koncertre, amire a párom régóta készül, és már alig várta, hogy vasárnap legyen. Puccba vágtuk magunkat, öltön, kiskosztüm, séró belőve, és beültünk a kocsiba, mikor a ház előtt a szomszéd kiabált, hogy úgy hallja, hogy a 4. emeleten, a háztetőn vannak a papagájaink, siessünk. Tényleg hallottuk a csipogást, de sajnos nem a tetőről jött, hanem a csatornából, ahová beeshettek szegénykéim, mind a ketten, hiszen egy pár voltak, és mindig, otthon is mindenhova együtt msázkáltak, így együtt is estek csapdába. Hiába próbáltunk bármit is, túl mélyen voltak, és a cső egy gipszkartonnal volt elfedve, és azt sem tudtuk, hogyan közelítsük meg a tetőről a csatornát. Felhívtunk különleges tudakozót, mindnekit, míg végre egy alpinista csoport ügyeletese felvette a telefont (vasárnap délután), és voltak olyan kedvesek, hogy 10 ezer Ft hétvégi és sürgősségi felárra, és óránkénti 6 ezer Ft-os díjjal kiszálltak kb. 1 óra alatt. Engedélyt kértünk a szomszédoktól, és elvágták a gipszkartont, felmentek a tetőre, és több óráig tanakodtak, hogy mit lehetne tenni, mert valahol szegény madarak megakadtak a csőben, és nem lehetett tudni, hogy hol kell elvágni a csővet úgy, hogy ne is essenek le, de ne sérüljenek meg, ne égesse meg őket a vágó cucc.

Tényleg mindent megtettek értünk és a madárkákért az alpinista fiúk, de ahogy elvágták a csövet, valószínűleg a kicsik leeshettek, nagyon, nagoyn a mélybe, és nem tudták kiszabadítani őket. Az utolsó órában már a hangjukat sem lehetett hallani. MIndenki megrendült....A fiúk nem fogadták el a pénzt sem a kiszállásért és a munkáért sem......

Így Zorró és Szami maradt velünk a nagy kalitkába, amit akkor pár hete vettünk a nagy négyesnek, csodaszép, gurulós otthont, hogy kényelmesen legyenek, ha nem vagyunk otthon. Ezek a kis szerelem madarak (love bird, tényleg ez a nevük) mindent együtt csinálnak, és mindig együtt vannak, és azt hiszem, pár nélkül nem is boldogok.

Tartott is a boldogságuk 2,5 évig, amíg tavaly ősszel Szamit a kalit alján találtam, kihűlve.......Egy pici tollcsomó, de nagyon fájt az elvesztése, annyira kedves volt, és úgy hozzánk nőtt!!! Így Zorró maradt csak nekünk, aki elég vad termsézetű volt már kicsinek is, és féltünk, hogy nem jönne ki új párral, és ha pedig így lesz, akkor külön kalitban kell tartani őket. Ha pedig úgyis külöm kalit, akkor megpróbálkozunk egy másik típusú madárkával. Így elkezdtem kutatni a megfelelő tollas után:-))) A jákót egyelőre nem vállaltam volna be, mert túl problémás a lelke, és zűrös lelkületűből elég vagyok én is magamnak. Olyan ksimadarat kerestem, aki nem rendelkezik túl nagy csőrrel, mert attól egy kicsit tartanék, nem túlságosan hangos, nem túl problémás lelkületű, de vidám, és barátságos, nem egy gazdához kötődik (mint pl. a jákó), és használja a lábát evésre is:-) Így találtam rá a szenegáli papagájra, de mivel nekem mindig minden rögtön kell, és éppen ősszel sehol sem volt szenegáli baba, és az utolsó is le volt már foglalózva egy helyen, azért odamentünk és bepróbálkoztam, hátha mégis elhozható. A srác, aki árulta, mondta, hogy nem tudja odaadni, de van eyg féléves feketesapkás papagáj, nézzem meg azt. Na neeem, az meg mi, és nekem olyan nem is kell, én szenegálit akarok, és egyáltalán??? Az egy fajta, hogy feketesapkás, röhejes, tuti nem kell.........De mivel kimentünk megnézni a szenegálit élőben, és megláttuk őt, a fekete sapijában.........kész, KELLETT!!! Azonnal! Ott ült egy marha nagy kalitkában, egy rúddal a közepén, semmi játék, semmi, csak körülötte egy csomó másik kalitka, alulról jákók löködték, oldalról meg vadon befogott madarak hangoskodtak. Odahajoltam, odajött, és a hajamat kezdte morzsolgatni, engem meg levett a lábamról, teljesen.

Ez azt hiszem, november elején volt, és úgy terveztük, hogy a decemberi fizetésből veszünk neki kalitkát, meg felszerelést, és megvesszük Őt, Kavicsot, de éjjel nem tudtam aludni, mert annyira sajnáltam szegényt, és láttam magam előtt, ahogy állt egyedül a rúdon, és úgy zajongtak körülötte, és hogy félhetett szegényke. Nem volt akkor már nehéz a helyzetem, mert a páromat is csak elrángatni bonyolult, utána könnyebb a rábeszélés, és csütörtök este már az ölemben a szállítókalitkával zötyögtünk hazafelé Kavicskával (a nevet a párom választotta, ennyit kellett engednem). Pétenek meg szabin voltam, hogy szokjuk egymást.

Ha kérdésem volt, feltettem egymadaras fórumnak, vagy megvitattam új online barátommal, Bcykével, hogy mit kell tennem, mivel Ő is ebben az időben szerezte be új barátját, Nyamit, aki szenegáli:-)

Viszont a helyzet nem változott, ami Zorrót illeti, mert Kavics és Ő nem voltak jó társaság egymás számára, egyáltalán nem. Ha kienegdtük őket, abból csak a harc volt, és hiába volt egymás mellett a kalitkájuk, Zorró továbbra is magányos volt. Én próbáltam mellé párt szerezni, de otthoni ellenállásba ütköztem, ill. mindnehol párban árulták őket. Közben, egy topic társunk ablakán berepült egy kis rózsás törpe, aki pont ugyanúgy nézett ki, mint Szamóca, csak azt nem tudta, hogy milyen nemű lehet a kicsike.....Úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk összeereszteni az én lány Zorrómat az Ő Milijével, ahogy Kati fogalmazott, ha homoszexuálisak de jólérzik majd magukat, ám legyen. Így pár hónappal ezelőtt, szeptemberben elköltöztettük Zorrókát a nagy kalikájával, hozományostul Katiékhoz, összeházasítani Milivel, aki mint kiderül tkésőbb, igenis fiú. Másnap zokogva hívott Katika, hogy ülnek a fején a madaraink, és el sem hiszem, hogy előző este óta (amikor is nem bírta tovább, és összerkata őket, mindenféle szoktatás és egyebek nélkül) csókoloznak, turbékolnak, és boldogok!!!!!

És rá pár hétre megérkezett az első tojás, aztán mégegy, meg megint egy, míg 5 nem lett belőlük! És most kb. 3. hetes a két kis fióka (sajnos 3 tojás üres volt). Nagymama lettem!:-)))))

És így, hogy Kavics egyedülmaradt, Zorró meg megtalálta a boldogságot, október végén, a születésnapomra a párom leszervezte, és kaptam meglepibe egy feketesapis kislányt Kavics mellé, Bogyót, aki fél évesen került hozzánk, és szintén kézzel nevelt kis tollgombóc! Így azóta ők is párban gengeszterkednek, és szereznek nagyon sok boldogságot nekünk...

 

Azt nem ígérhetem meg, hogy nem lesz több állat a házban, mert valahogyan mindig szeretnékújabb és újabb családtaggal bővülni.....De ha igazán belegondolok, akkor most már tényleg a babára kéne fókuszálnom, és ha jön a baba, akkor még ennél is kevesebb időnk lesz az állatkákra, úgyhogy NEM. Szőrösek és tollasok mostanában nem jöhetnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroskaesfarkas.blog.hu/api/trackback/id/tr4922213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.