Élménypillanatok lapozgatása

Mindig is szerettem a meséket, kisgyerekként, elalvás előtt félálomban ringatózva, akár hangosan felolvasni egy számomra kedves valakinek, vagy kockás plédbe burkolózva belelapozni varázslatos történetekbe. Most én mondok mesét, és én leszek benne a tündér, mert mindig ők voltak a kedvenceim!:-) Lapozgatok porosodó és új élménypillanataink között....Csak úgy, mert lelkes gyűjtőjük vagyok:-) Kérlek, a blogomban található írásaimat és fotóimat ne használd fel az írásos engedélyem nélkül! Köszönöm!

MEGBESZÉLÉSEK

A blogomban található szövegek és képek felhasználása csak az írásos engedélyemmel lehetséges! Kérlek, ne használd a fotóimat a megkérdezésem nélkül! Köszönöm!



éppenmost bekukkantó kedves valaki

Napszámolgató

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Elkezdek mesélni....

2006.11.30. 14:19 | piroskaesfarkas | Szólj hozzá!

Pár hete láttam egy filmet, a címére már nem is emlékszem, nem is egy mélyenszántó alkotás, de számomra érdekes kérdést vetett fel. A főszereplő nagyokos számítógépesszépfiú forradalmi újításokat fejleszt ki a haverja cégének, majd a megállapodásuk alapján a  fejlesztés befejeztével azt az időszakot kiégetik a memóriájából, amikor ama bizonyos dolgon agyalt és barkácsolta azt. Ezek az időszakok általában 1-3 hónapot jelentenek, és eleinte megy is minden simán. Aztán jön egy nagy felkérés, amire már nem hónapokban mérik a deláldozott időszakot, hanem 3 évet kell rászánnia az életéből, majd 3 év múlva az eltelt 3 évet kiégetik az agyából, soha nem emlékszik majd semmire, ami azalatt történik.

Persze van szerződés, mindenben megegyeznek előre és lepapirozzák, és a pais 94 millió dollárért belemegy (persze aztán folytatódik a történet, és átverik, átszövik romantikus szerelmi szálak, megszokott fordulatokkal tarkított, de persze a végén győz a hősünk).

Feltettem a páromnak és magamnak is a kérdést, vajon hány órát, napot adnánk oda az életünk már megélt időszakából, és vajon mennyi pénzért???? Lemondanánk pl. egy hetről azért, hogy hogy utána soha többé ne legyenek anyagi problémáim?

Talán igen, ha tudnám előre, hogy azon a héten semmi olyan nem fog történni, amiből sajnálnám, ha kimaradnék. Vagy igen, így visszamenőleg, ha most megmondhatnám utólag, hogy melyik az a hét, amit nem szerettem annyira az életemből, és azt szívesen odaadom.

De mivel egyiket sem lehet -és szegény Ben Affleck-nek sem volt iylen lehetősége, nekem sem lenne. Úgy meg nem adnám oda egyetlen hetemet sem.  Mert hogy járt Ő???? A 3 év alatt szerelmes lett, és bár elmondta a szerelmének, hogy nem fog rá emlékezni a kitörlés napja után, és mindent elkövettek azért, hogy majd megismerje, ha 3 év után az agyturkászás-égetős-felejtős projektet követően találkoznak, de csak annyi történt, hogy a nő egy kávézóban bizonyította, hogy Ő volt a szerelme, és a pasi meg bambán nézett. És a nő megmutatta a fényképalbumukat, mire a pasi persze megismerte magát, de továbbra is bambán nézett, nő meg bőgött, hogy hova tűntek a közös élmények.


Sokan nem ragaszkodnak úgy a tárgyakhoz sem, mint pl. én. Nekem nagyon fontosak. Ilyen például az a fülbevaló, amit nagymamámtól kaptam, és bár nem hordom, mert nagyon törékeny, de tudom, hogy van nekem. Fontosak a fényképek, a régiek és újak egyaránt, azok, amelyeken olyanok vannak, akiket nem is ismerek, de mégis tudom, hogy igen, igen, Ő volt a dédim, és még tartott a kezében, amikor kicsike voltam. És ott vannak a nagymamáim régi képei, kopottak, de gyönyörűek, és nagyon fiatalok rajta, és szépek, tele vannak tervekkel, mosolyogósak, és felfedezem a közös arcvonásainkat. 

 A bútoraink többsége régi vagy olyan, amelyet a mi elképzeléseink szerint csináltattunk. Tehát lelkük van:-) Vannak olyan parasztbútorok, amelyeket vettünk, de régiek, aztán vannak olyanok -ezek számomra értékesebbek- amelyeket találtunk, és felújíttattuk, vagy még mindig roggyantan állnak az étkezőben, mint pl. a tálalónk, de szerintem csodálatosak. Aztán vannak olyanok, amelyeket Aferi szerzett (van egy nádfedeles, elhanyagolt kis falusi házikónk -pár éve vettük pasival, vidéki romantikázás céljából-, messze budapesttől, ahová sajnos ritkán jutunk le. Na és ott van Feri, aki néha ráfigyel a házunkra, hogy ne lopják el az oldalait:-), istállókból, padlásokról vagy éppen tüzelőnek félrerakott kacatokból mentett meg nekem, mivel arrafelé nem érték az, ami nekünk kincs.

Fotelok, melyeket lombtalanításnál túrtam össze, és a párom alig akarta megengedni, hogy betegyem a kocsiba, mert büdösek voltak és koszosak. De én már akkor látom, milyenek lesznek majd, ha meglengetem a varázspálcámat (=felhívom a kárpitost, aki áthúzza, lecsiszolja, rugókat cserél bennük, stb.)

Van egy komódunk, aminek a beszerzésére nagyon szívesen emlékszem vissza:-) Éppen fogszabályzó-húzásra mentem (28 évesen az is volt nekem), esett az eső, taxiban ültem, amikor is a Váci úton haladva megláttam egy nagy lomtalanításos kupacot, a tetején egy kopott, zöldes komóddal. Nem láttam jól, mert gyorsan suhant a taxi, de az kellettnekem!!!! Rögtön hívtam a páromat, aki egy tárgyaláson ült, így sms-t írtam, hogy este, ha jön haza ,tegye be a kocsiba. Mivel aznap a barátjával ment moziba (a verekedős-harcos-véres-gusztustalan filmeket nem velem nézi, erre van bejáratott vacakfilmnézős barátja), így előtte felhívott, hogy esze ágában sincs elmenni a komódomért, mert egyrészt öltönyben van, nem fog egy szemétkupacon kotorni, másrészt egész nap esett, képzeli, hogy milyen lehet az a szekrény, és egyébként is este 10-kor, mozi után oda nem megy!
Otthon duzzogtam, mikor éjfél előtt telefonált, hogy menjek le, mert bevásárolt...Köntösben, felhúzott orral vonultam le, mert ki hallott még ilyen badarságot, hogy éjjel kell feltölteni a kamrát....??? Ott volt -tényleg nagyon büdös és nyálkás, és már kicsit-megbántam-nem is ilyenre emlékeztem- komódom a csomagtartóban!!!!!!!!!!
Pasi a barátjával az ölős mozi után elment a szemétkupachoz, felmásztak a tetejére, Jani haverja kihúzogatta a fiókjait, amikoris talált egy fagombot az egyikben. Megnézte, hogy esetleg valamilyen fogantyú -e, de úgy ítélte meg, hogy nem, és eldobta jó messzire. Az egyik lába volt......Utána majd' egy órán át modellezték a dobás ívét, hogy hova eshetett, míg megtalálták. Közben jött a rendőr is, mialatt ők káromkodtak és veszekedtek, hogy mi a fenének dobta el a lábát a szekrénykének, igazoltatták őket. De megszerezte!!!!!!!!!!!!!!
Másnap lehúzott ablakkal lehetett csak elviselni a borzalmas bűzt, ami a szekrényből jött, de vittük is a felújítós bácsinkhoz, aki a fotelokat is rendberakta. Most a dolgozónkban van a komód, ami nem is olyan jó, mint akkor képzeltem, de különösen kedves darab:-)
Szóval, fontosak az emlékek, és ha fizettek sem adom oad egy napomat sem:-) Maximum, ha megállapodunk egy régi, esős, rossz napban, ami már elmúlt. Mert úgy lett olyan a lelkünk, hogy megéltük a nagyon rosszat is és a szépet, és így jó. Többnyire....

A bejegyzés trackback címe:

https://piroskaesfarkas.blog.hu/api/trackback/id/tr2520203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.