A fényképezés életmóddá nőtte ki magát. Olyannyira, hogy nem érem utol magam fotórendezésben, dokumentálásban, albumalkotásban, sehogyansem. Ez nem azt jelenti, hogy nem készülnek képek a mindennapokról, sőt (sajnos legtöbbször telefonnal csinálom a fotókat, mert az van kéznél). Csak egyszerűen a dokumentálás egy másik formáját kezdtem el és így a blog háttérbe szorul. Illetve nagy bánatomra kiderült, hogy ha szeretném lementeni innen a kb. 7 évnyi blogbejegyzésemet képekkel, azt sajnos nem tudom megtenni....Azt hittem, van valahol egy exportálós gomb, ami lementi nekem az összes bejegyzést, fotókkal együtt, de nem. Csak a szöveget menti le....(ha esetleg mégis tudnátok, miként lehet, légyszi szóljatok!). Nekem nincs rá időm, ha pedig megkérnék valakit, hogy egyenként mentse ki a bejegyzéseimet, meg a képeket, háááát....nem tudom, ki az, aki elvállalná és meddig tartana. Ugyanis Farkas könyvet szeretett volna készíttetni belőle.....
Pedig téma akad bőven. Nünü elmúlt 5. Nem gondoltam volna, hogy ilyen korán rajong majd egy fiúegyüttesért. Hát de. Szerencsére a koncerten még az apja nyakából csápolt megilletődve, de amikor a műsorvezető a fiúk levonulása után megkérdezte, hogy ki kéri a srácok által otthagyott félig telt ásványvizesüvegeket, és meglepődve láttam, hogy az első tíz sorban csápoló tinik fejvesztve visonganak (nem is értem, a nyálérintkezéstől voltak -e így oda, vagy hogy a fiúk megérintették pár perccel ezelőtt a falkont??!!), felnéztem Nünüre, aki két kézzel gebeszkedett a színpad felé, és kiabált, hogy Ő kéri!!!! Majd lehorgasztott fejjel durcogott, hogy nem Ő kapta el....Aztán odavan a karate edzőért. Mittudtamén, mikor valamelyik nap meséltem az apjának, hogy a karate edző az egyik ovónéni szerelme (láttam képeket róluk), mire az én ötévesem szeme szikrákat szórt és hangosan ordította felém: "nemigaaaaaz!! Megbeszéltük az oviban a Kingával, hogy a Ricsinek nincs még szerelme." Hát jó.
Fogas kérdések. Nagy hír még, hogy Nününek mozog a felső egyesek közül az egyik!!! Bubusbak pedig alul van kezző kis cakkos szélű, felül pedig nem az egyesek jönnek, hanem talán a kettesek, amitől teljesen drakulás lesz a mosolya:) Mostanra már az egyesek is megindultak, de csak a hegyük áll ki, szóval hiába szépítem, a gyerek mosolya drakulás, na.
Nünü sovány. Mozog ezerrel, és alig eszik. Bubus meg húsgombóc, amolyan guszta baba, akit folyton harapdálni kéne. Ő sem eszik (hozzátáplálásban is csúsztunk, és most is inkább anyatejen él), már rendes kaját, anyatejet viszont minden mennyiségben. Valószínűsítem, hogy nekem ettől hullik a hajam, vérzik a fogam és vagyok annyira lestrapált (na jó, a hajlenövésem nem ebből ered, csupán régen jártam fodrásznál). Mert ha főleg anyatejtől ilyen kis húspogácsa, feltételezem, hogy napi 2 literrel tuti megiszik....De a szoptatás csodás, akárhogyis.
Farkassal megünnepeltük a 22. szerelmi évfordulónkat. Szomorú és boldogságos. Szomorú, mert repül az idő, és boldogságos, mert nincs nála jobb ember a számomra, az már biztos. Giccses vagy sem, szerelemben élünk. És amióta a kislányok is megérkeztek, méginkább összenőttünk. Azt hiszem, levegőt sem kapnék már nélküle. Komolyan.
Ez egy összevisszagyorsposzt, de írok még, mert van mit, ki is kívánkozik, de időm meg kevés. És Bubus érkezése óta nagyon figyelek arra, hogy Nünü továbbra se szenvedjen hiányt a minőségianyaidőből.